KINEK A FELADATA MEGTANÍTANI A GYEREKEINKET VISELKEDNI, KOMMUNIKÁLNI?
…avagy szükség van-e viselkedéskultúra, illem, etikett, kommunikáció oktatásra az iskolákban?
Nyilván ez a kérdés egyáltalán nem lenne releváns, ha a fiatalok, a gyerekeink olyan muníciót hoznának a családi közegből a viselkedéskultúra, illem, etikett, kommunikáció területéről, mellyel bátran ki lehet lépni egy adott társadalmi közegbe és bátran be lehet lépni az élet kapuján. Nyilvánvalóan vannak családok, ahol ezek az értékek, a helyes viselkedés, az illem és a megfelelő kommunikáció magától értetődően, generációról-generációra örökítődik. Így él a család, a gyermek ebben a közegben szocializálódik, nincs más minta, és ennek megfelelően ő is ezt viszi tovább. De sajnos be kell látnunk, hogy nem ez az általános.
Hamarosan kezdődik az oktatás, az általános iskoláktól a középiskolákon át, az egyetemekig. Hál Istennek, ha minden jól alakul, visszatérhetünk a tantermi, személyes oktatáshoz. Én speciel nagyon örülök neki, mert tantárgyaimat (viselkedéskultúra, protokoll, kommunikáció) nagyon nehézkesen lehetetett 100%-os hatékonysággal online oktatni. De most is, mint minden szeptemberben eszembe jut, hogy hány és hány gyerek/fiatal kezdi meg tanulmányait az oktatási intézményeinkben, illetve hány és hány év telik még el anélkül, hogy komolyan vennénk az iskolákban a viselkedéskultúra, kommunikáció oktatását. A pedagógusok és az iskola azt mondja, hogy a gyermeket otthon kell megtanítani beszélni, viselkedni. Ebben részben egyet is értek, de ha ez nem történik meg, akkor ezt így egyszerűen tudomásul vesszük? A szülő azt mondja, hogy ő nem pedagógus, tanítsa meg mindenre a gyerekét az iskola. A munkáltatók azt mondják, hogy szintén nem az ő dolguk megtanítani a munkatársakat ezekre a magától értetődő alap kompetenciákra. Nekik olyan emberek kellenek, akik már úgy jönnek be a vállalat ajtaján, hogy mindent tudnak, amire az adott cégnek, hivatalnak, intézménynek szüksége van.
Folyamatosan hallom a fent említett felnőttektől, pedagógusoktól, munkáltatóktól, hogy ilyen neveletlen, pimasz, tiszteletlen, viselkedni, beszélni, magát kifejezni, eladni nem tudó generációt még nem láttak. Nyilván nem is abban az időszakban élünk, ahol cél lenne egy jól kommunikáló, magával és a körülötte lévő dolgokkal, történésekkel teljes mértékben tisztában levő, önazonos, vitázni és érvelni tudó kritikus generációnak a „létrehozása”, ki- és felnevelése.
De mennyi ebben a mi – szülők, pedagógusok, munkáltatók – felelősségünk? Megadunk a gyermekünknek, hallgatóinknak, diákjainknak és munkavállalóinknak minden muníciót ahhoz, hogy ezekkel a normákkal, értékekkel, kompetenciákkal rendelkezzenek?……ja, hogy mi sem tudjuk, mik ezek és ezeket hogyan kell elsajátítani, megtanulni, megtanítani? Akkor javaslom, nézzünk utána, vegyünk könyveket, hallgattasunk velük podcast-okat, irassuk be szaktanfolyamokra, kérjük ki szakavatottak véleményét. Csak kérem, tegyünk valamit. Történjen valami!
De, hogy ne csak a levegőbe beszéljek. Íme, néhány konkrétum, hogy én mit oktatnék szívesen a fiataloknak, gyermekeknek, a MI gyermekeinknek ezeken az órákon.
- A viselkedéskultúra alapjai generációs jellegeket figyelembe véve
- Az illemtantól egészen az üzleti, hivatali protokoll szabályok megismertetésén át, azok elsajátításáig az általános iskoláktól az egyetemekig bezárólag.
- Személyiségismeret (magam és mások személyiségének meg és felismerése)
- Time management
- Vitakultúra, érveléstechnika, tárgyalástechnika alapjai, kérdezéstechnika
- Retorikai alapismeretek
- Prezentációs, előadói technikák
- Helyes társalgás és kommunikáció
- Asszertív kommunikáció
- Hogyan legyek magabiztos?
- Női udvariasság (nem csak fiúknak)
- Netikett
- Verbális és nonverbális kommunikáció
- Megjelenés, öltözködés
Ma egy álláshirdetésben, később egy állásinterjún a munkáltatók szerint rangsorolt legfontosabb kompetenciák és soft skills-ek között, a helyes és megfelelő kommunikáció és viselkedés, maga az önazonosság, egyediség, elfogadhatóság és hitelesség lett megjelölve.
Én tovább megyek. Amennyiben ezzel a tudással, ismeretanyaggal, gyakorlattal és tapasztalattal egy fiatal rendelkezik, akkor sokkal esélyesebb egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, sikeresebb életre, úgy a szakmai karrierjében, mint a magánéletében.
Tudom, sőt biztos vagyok benne, hogyha elég komolyan vennénk a fenti hiányosságokat ez megvalósítható álom lehetne.
Hál Istennek látunk követendő példákat, kivételek, hiszen léteznek iskolák, egyetemek, cégek, hivatalok és intézmények, ahol belecsempészték legalább az alapjait ezeknek a tudományoknak az oktatási, tréning tematikába, vagy ami még csodálatosabb, van ahol külön tantárgyként oktatják. De be kell vallani, elenyésző ezeknek az oktatási intézményeknek, cégeknek a száma.
Én szerencsés vagyok, mert egy olyan egyetemen taníthatok, ahol ezt fontosnak találták. A tapasztalatom az elmúlt 1 évtized alatt, a saját képzeletemet is felülmúlta. Olyan változásokat tudtam elérni a hallgatóim életébe, mely szerénytelenség nélkül elmondható, hogy sorsfordító. 1 évtized távlatából sokukkal folyamatos kapcsolatban, olyan visszajelzéseket kapok, mely tovább erősíti azt a hitemet és missziómat, hogy ez a helyes irány. Ezt szeretném csinálni, ez az én küldetésem. Segíteni egy generációnak átlépni az árnyékát és bebizonyítani, hogy nem mondtunk le róluk.
A címben szereplő kérdésre, ennek megfelelően mindenki adja meg a saját válaszát.