Skip to main content

„Márpedig engem semmi se bosszant jobban, mint az, ha az emberek bántják egymást, s legfőként, ha életük virágjában levő fiatalok, akik legtisztábban tárulkozhatnának ki az élet örömei elé, rontják el – meggondolatlanul viselkedve- napjaikat, és csak későn látják be, hogy tékozlásuk mennyire helyrehozhatatlan.”

A képzés célja, hogy a fiatalok minél korábban elsajátítsák azokat az alap illem és etikett szabályokat, melyeket később saját életükben, tanulmányaik segítségére, kapcsolataik kialakítására tudnak majd használni. Képesek lesznek jobb, tartósabb kapcsolatokat kialakítani barátaikkal, osztálytársaikkal, tanáraikkal, szüleikkel, a társadalommal. Könnyebben elfogadtatják magukat, céljaikat könnyebben elérhetik a megfelelő viselkedések elsajátításával, egyfajta pozitív irányítással fognak bírni másokkal szemben. Biztosabban tudnak pályát választani, megismerik saját magukat és képességeiket, korlátaikat, képesek lesznek a jövőjüket befolyásolni és pozitívabb irányba terelni.

A képzés folyamán az alábbi témákat érintjük

  • Történelmi áttekintés illemszabályok fejlődése
  • Köszönés – elköszönés szabályai
  • Bemutatkozás, bemutatás
  • Kézfogás
  • Megszólítások
  • Pozitív első benyomás keltése
  • Megjelenés, smink, ruházkodás, női kiváltságok
  • Önkifejezés, önértékelés, előnyeim és hibáim, erősségeim és gyengeségeim
  • Hogyan látnak mások? Vélemények rólam
  • Saját és mások személyiségének meg és felismerése
  • Jól ápoltság és megfelelő öltözködés, saját stílus keresése
  • Apró kellemetlenségek (ásítás, tüsszentés, köhögés, bocsánatkérés)
  • Egy kis kommunikáció (verbális, nonverbális)
  • Ismerkedés. Párkapcsolatok kialakítása
  • Közösségi média veszélyei és lehetőségei
  • Női férfi szerepek (női udvariasság)
  • Retorikai ismeretek, hogyan adjam elő magam
  • Jövőkép
  • Telefonhasználat
  • Netikett
  • Pontosság
  • Mozi, színház, étterem
  • Étkezési kultúra
  • Vendéglátás otthon, bulik szervezése
  • Levelezési ismeretek
  • „Ügyeimet már magam intézem”

A fenti tematika tájékoztató jellegű. Minden alkalommal előzetes megbeszélés után, az igényeket felmérve, személyre szabottan alakítom ki a végleges tematikát.

illemtan fiataloknak Micski Mariann Consulting Coaching Coach
20190518 122839 Micski Mariann Consulting Coaching Coach

Szeretne részt venni a képzésen?

Kérjen egyedi ajánlatot!

Ajánaltkérés