“Véleményem szerint az előadás a téma fontossága mellett kellően humoros volt. A kérdéskört példákkal jól illusztrálta. Egyszerű, közérthető stílus jellemezte az előadást.”
“Egy jó hangulatú értelmes előadás volt. Az előadó közvetlen volt, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a nézőkkel. Máskor is elmennék egy előadására!”
“Alapvetően jól felépített előadás volt. Az előadó végig fent tudta tartani a figyelmet, és jól tudta a célközönséghez hozzáigazítani a mondanivalóját. Nem egy előadássorozatról volt szó, de jól összefoglalta, keretbe illesztette a mondanivalóját, nem volt se túl sok, se túl kevés az információ, amit eljuttatott nekünk. Nekem kimondottan tetszett”
“Magam részéről nagyon pozitívan fogadtam a szakértő hölgy előadását. A téma és az előadás módja is felkeltette az érdeklődésemet. Az elhangzott téma jól illeszthető a napi munkámba, a prezentáció végig lekötötte a figyelmemet. Várom a folytatást, s remélem még sok hasonló előadást lesz részem meghallgatni.”
“Nekem az előadás nagyon tetszett, szívesen vettem volna belőle egy hosszabb, mélyebb verziót is. Egy olyan területet igyekezett bemutatni, amelyet – bár minden nap számos alkalommal tárgyalunk, de mégis – figyelmen kívül hagyunk. Az ajánlott irodalmát lefényképeztem, egyik könyvet meg is fogom rendelni. Az előadó vérprofi, szakmája a kisujjában, előadásmódja magával ragadó volt. Remélem, a jövőben is részt vehetek hasonló tartalmas előadáson.”
“Véleményem szerint az előadás tartalmát tekintve egyaránt volt érdekes és szórakoztató, mindemellett hasznos is. A hölgy jó előadó, én élveztem és raktároztam is el magamnak az ott elhangzottakból!”
“VÉGRE egy jó téma és előadó.Tényleg!
Mariannon látszott hogy igazi szakmabeli, nem csak érti, hanem szereti munkáját, valamint folyamatosan fejleszti és kutatja azt. Nincs leragadva a régi sztereotípiák mellett, ahogyan megyünk előre az időben Ő is ugyanígy tesz munkájában.
Személyisége számomra lenyűgöző volt, nagyon sokszor hallgatnám még, a mentális fejlődést sokszorosan elősegítő személyiség!”
“Alapítványunk számos kisebb-nagyobb rendezvényt, workshopot szervez, ezek egy része protokoll esemény. A képzés tematikája úgy volt felépítve, hogy a hallottakat minden kolléga kamatoztatni tudja nem csak egy- egy nagyobb volumenű esemény során, de a munkatársakkal való kommunikációban és a magánélete során is. Marianna a mindennapi életből vett példákkal még színesebbé és érthetőbbé tette az előadást. A jövőben örömmel részt vennénk további képzéseken.”
“Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a képzésen.
Igazán hiánypótló volt, még anno a főiskolán is hiányoltam, hogy ilyen jellegű képzésünk nem volt. Autodidakta módon Allan Pease könyveket olvastam a verbális-és nonverbális kommunikációról, ezt, többek között pl. a testbeszéddel kapcsolatosan a mai napig is alkalmazom. Az egyik leghasznosabb tudást a szakmai ismeretek mellett ezek kaptam. ”
“Nagyon örülnék, ha a jövőben Mariann a Generali képzési rendszerébe legalább egy-egy rendezvényen bekerülhetne. Bár véleményem szerint vezetői és tanácsadói szinten is kincset érne a tudás, amelyet tőle kapunk.”
“Újonnan alakult specialista értékesítő csapat vagyunk a Generali Biztosító kötelékén belül, Felmerült nálunk az igény, hogy kollégáinknak szüksége van egy nemzetközi üzleti etikett-és protokoll képzésre, hogy még könnyebben eligazodjunk a különböző kultúrák közötti céges tárgyalásokon
Micski Marianna nemzetközi protokoll szakértő, aki a számunkra kialakított egynapos konzultáció során bevezetett minket a kommunikáció alapjai, az üzleti etikett és protokoll rejtelmeibe. A színes példákkal teli és gyakorlatias tréning során végig pezsgő, aktív részvételt, figyelmet ért el úgy, hogy mindegyikünk még órákig hallgatta volna az előadást. Mariannával még biztosan fogunk dolgozni, hiszen ennek a területnek ő az egyik legszakavatottabb ismerője!”
“Nagyon köszönjük a tréninget!
Szerintem rendkívül hasznos és gyakorlatias volt. Sikerült a témában legjártasabb előadót megtalálnotok!”
“Színvonalas, hasznos, gyakorlatias és jó szakember, gratulálok a szervezéshez.”
“Szeretném a többiek nevében is megköszönni a mai napot, szerintem nagyon jó szakértőt találtatok!”