A járvány tényleg eltörli a normális üdvözlésék illemét?
Már múlt év márciusában is aggódva figyeltem azt a tendenciát, ami a járvány kitörése óta megfigyelhető egymás üdvözlésével kapcsolatban.
Tavasszal még úgy voltam ezzel, hogy az emberek nem tudják ezt a hirtelen jött helyzetet kezelni, de sebaj, úgyis hamar túl leszünk ezen, nem foglalkozom vele.
Most viszont ez a vírushelyzet már lassan 1 éve velünk van, és a helyzet egyre rosszabb. Nem nagyon tetszik, amit látok. Egyre idétlenebb, egyre groteszkebb üdvözlési stílust látok a mindennapokban és a diplomáciában is. Baráti találkozások alkalmával még-még elviselhető, de magas szintű üzleti vagy diplomáciai helyzetben már korántsem.
Ha az ember nyitott, széles látókörű és figyelemmel kíséri más kultúrák, más vallások szokásait, akkor könnyen találhat megoldásokat erre a problémára.
Vannak kultúrák és vallások, akik még „békeidőben” is kerülik egymás érintését, a testi kontaktust. Miért nem hívjuk segítségül ezeket a gesztusokat addig, amíg nem tudunk visszatérni a normális életünkhöz?
Különösen nagy probléma ez az üzleti életben és főleg a diplomáciában, de azért látunk jó példákat is.
Az ázsiai, távol keleti kultúrában évezredek óta létezik az egymás tiszteletén alapuló üdvözlési forma, ami kerüli a testi érintkezést.
Biztatnék mindenkit arra, hogy kerülje ezeket az idétlen gesztusokat, mint könyök, lábfej, ököl „összecsapásokat”, összeérintésüket.
Viszont biztatnék mindenkit arra, hogy nézzen körbe a világban, hogy milyen olyan üdvözlési formák léteznek, amiket könnyedén be tud építeni az életébe és gesztusaiba.
Ezzel együtt bízzunk abban, hogy hamarosan visszatér az életünk a normál kerékvágásba, és ezzel együtt visszatérnek a normális emberi gesztusok, mint a kézfogás, kézcsók.
#micskiconsulting #protokoll #illem #viselkedjhatudsz #üzletikommunikáció #üzletiprotokoll